Politikai foglyok, ellenzékiség és underground a Kádár-korban

Ef Zámbó István 1969. július 26-ra hirdette meg “Nalaja happening, 21. század, Ne kövessetek el Lobotómiát” című happeningjét a szentendrei Fő térre. Az eseményt azért szervezte, mert barátját, FeLugossy László sikeresen elkerülte a kötelező sorkatonaságot azzal, hogy pszichedelikus állapotba hozta magát, és ezért a zárt osztályra vitték. A happening végén egy rendőr igazoltatni kezdte a megjelent közönséget, amit egy önkéntes rendőr félreértett, azt gondolván, hogy a rendőrt furcsa fiatalok zaklatják, ezért értesítette a rendőrkapitányságot, akik nagy erőkkel kivonultak a helyszínre, és az előadásban szereplő fiatal képzőművészeket letartóztatták. EF Zámbót szintén aznap este elvitték, és 6 hónapos előzetes fogva tartásba helyezték. Mivel a nála végzett házkutatás során találtak egy vendégkönyvet, amibe a korábbi kiállításukra látogató 2-300 turista, akik a további bulik, kiállításaik iránt érdeklődtek, feljegyezték a nevüket és a címüket, és köztük NDK-ból, Lengyelországból érkezők is voltak, a Pest Megyei Rendőrkapitányság államellenes összeesküvést gyanított, ezért a Belügyminisztériumban felállítottak egy ügyosztályt, hogy a könyvben szereplő címeket ellenőrizzék. Emiatt kellett 6 hónapig a fiatal társaságnak előzetesben ülnie.

Ennél még valószínűtlenebb fordulatot vett az ügy, amikor eF Zámbónál az általa írt dadaista jegyzetek, naplók miatt három hónap után felmerült, hogy esetleg beszámíthatatlan, így elmemegfigyelés alá helyezték, és átszállították a Kozma utcai elmemegfigyelőbe. Itt 3 hónapig vizsgálták, noha egyébként a megfigyelés hossza maximum egy hónap lehetett volna.

Szerencséjére egy fiatal pszichiáter vizsgálta meg először, aki nem tudta felmérni, hogy az ügye mekkora méretűvé válhat az előzmények alapján, azt viszont felismerte, hogyha politikai ügy lesz az esetből, akkor ef Zámbó akár többéves börtönbüntetést is kaphat. Így jobbnak látta, ha eF Zámbó az elmemegfigyelőben marad, és skizofrénként diagnosztizálta.

Az 1970 januárjában megtartott 6 napos tárgyalás során végül garázdaság miatt ítélték el a csoportot, és pontosan annyi szabadságvesztére ítélték egy fotós kivételével őket, amennyit vizsgálati fogságban töltöttek. eF Zámbót kényszergyógykezelésre ítélték, amiért az eset alatt beszámíthatatlan volt – ő egy évig járt egy orvoshoz ellenőrzésre, diagnózisának egyéb következménye nem volt.

Sőt, a szentendrei csoport helyzetét, és a rendszer működésének elsimító, kompromisszumra törekvő alapjait jelzi egészen pontosan, hogy miután hosszas vizsgálódás után a hatóságok meggyőződtek arról, hogy valójában bulizó fiatalokról hitték azt, hogy nemzetközi összeesküvők, a per után eF Zámbóékat behívták a megyei tanácshoz, és jelezték nekik, hogy bármit csinálhatnak, csak legközelebb szóljanak, ha készülnek valamire. Mindemellett pedig felajánlották nekik azt a pincehelyiséget használatra, amely az egy évvel később alapított Vajda Lajos Stúdió máig működő helyszíne lett.

Részlet a Magyar Ifjúságban megjelent Nalaja happening Szentendrén, Bolondozásnak indult, bíróság lett a vége című cikkből

(1971. szeptember)

„Dr. Juhász Attila tanácsvezető bí­rónak nem volt könnyű dolga.

– Az együttesen elkövetett ga­rázdaság minősített esetével talál­koztunk. Ez nem egyszerű dolog. Egyes személyekre lebontva, cse­kélynek tűnhet amit tettek, de az ilyen esetekben az akarategység a döntő. Itt sem az volt a büntetendő, hogy egy társaság mezítláb, szakál­lasan, értelmetlen dolgokkal szóra­kozott. Ez az ő magánügyük lett volna, ha otthon, a saját kertjükben, négy fai között, vagy például a Duna-part egy elhagyatott szakaszán csinálják. Ők azonban a szabadtéri színpadon — ha eredetileg egymás szórakoztatására is szánták —, voltaképpen mégis alkalmi közönségük előtt parádéztak, majd munkájában megakadályoztak egy rendőrt, és in­tézkedését nevetség tárgyává tették. Az ilyesmi pedig törvénybe ütköző cselekedet. Tulajdonképpen sajná­lom is őket, mert java részük ér­telmes gyerek. De meg kell tanul­niuk — és példájukból a többiek­nek is —, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet játéknak tekinte­ni.”